Új kutatási projektek az OVI-ban

Új alapkutatási projektjeinket támogatja az NKFIH

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) alapkutatásokat finanszírozó ún. OTKA programjában két intézeti pályázatunknak ítéltek meg támogatást. A fiatal kutatói (FK) pályázati programban a Prof. Bay Péter által vezetett laboratóriumból Sipos Adrienn, míg a tapasztalt kutatóknak kiírt programban Prof. Virág László nyert el kutatási finanszírozást. A négy évre szóló, 44 MFt-os támogatásban részesült kutatásában Sípos Adrienn "Citosztatikus hatású átmenetifém komplexek membránterápiás alkamazásai"-t fogja vizsgálni. Korábbi munkáikban olyan ruténium, ozmium és irídium félszendvics komplexeket azonosítottak, amelyek jelentős szelektivitást mutatnak a daganatsejtek széles köre iránt, illetve citosztatikus aktivitásukat megtartják platina-rezisztens sejtekben is. Ezeknek a potenciális daganat-terápiás szereknek a részletes hatásmechanizmusát tervezik feltárni. Virág László új kutatásai makrofág sejtek genetikai módosításaival tervezi hatékony sejtterápiás eljárások kifejlesztését elsősorban az emlőrák kezelése céljából. Ehhez az NKFIH 48 MFt támogatást ítélt meg.

Legutóbbi frissítés: 2024. 03. 12. 08:38